Portishead

 

Voltunk a tengerparton vasárnap, ami inkább a Balatonra hasonlított, mivel ez csak egy öböl! Busszal mentünk mert egy kicsit elszámoltuk és nem 20km hanem 40km lett volna oda-vissza, ami mondjuk egy Debrecen-B.Újfalunak felelne meg!

Amolyan kis alvó városka Portishead, nem sok ember kószált vasárnap délután az utcákon vagy a tengerparton, bár az is lehet a hideg miatt, rendesen átfagytunk mire hazaértünk. Rajtunk kívül turistákat sem láttunk, csak angolokat, főleg időseket.
Ez volt a második tengerpart az életemben és egy kicsit más jellegű mint a horvát partok, de ennek is megvan a maga szépsége, szívesen élnék itt is. Ki is néztem egy meseszép kis házikót a part közelében!

Nem drágák a lakások itt sem, kb. annyi mint Bristolban. Autóval egy bő félóra lehet és sokkal nyugodtabb itt.
Amilyen jó idő volt a kirándulást megelőző napokban, olyan rossz lett utána! Visszakerült rám a télikabát és a télisapka! Féltem is, hogy megfázok, de egyenlőre semmi bajom nincs.
Ez az utolsó hetem a nyelviskolában, tovább már tudom bevállalni. Nem volt rossz, de heti 2x2 órában nem lehet komolyan fejlődni, bár nem is ez volt az elsődleges célom mikor beiratkoztam.
Ezen a héten már egy másik csoportba járok, a max. létszám 3 fő, bár hétfőn csak ketten voltunk egy litván lánnyal. Nagyon rendesek amúgy tegnap este is felhívtak, hogy érdeklődnek nekem munka után ahol csak tudnak. Persze talán az is közre játszik, hogy nem szeretnének tanulót elveszíteni, hisz ez hozza nekik a pénzt.
A város nem túl frekventált részén találtam végre egy munkatársat keresünk táblát, egy Fish & Chips bárban, állítólag már két hete kint van!
Be is mentem és az önéletrajzomat ott hagytam, hogy majd hívnak, persze nem hívtak, így visszamentem, de a főnökkel nem tudtam beszélni, viszont holnap este bent lesz nyolctól, menjek vissza akkor.
Egy kicsit bízok ebben azért, már két hete keresnek valakit és még nem töltötték be, szóval hátha.

Miután eljöttem otthonról, Era édesapjánál egy daganatot találtak. Szövettant vettek és látatlanba azt mondták, hogy egy nem túl egyszerű műtét keretében, de el tudják távolítani a daganatot!
A szövettani eredmény viszont komolyabb elváltozásokat jelez más szerveknél is, így egy nyolc órás műtét keretében nem csak a daganatot kell eltávolítani.
Döbbenet!
Negyven-egynéhány évesen egyszer csak úgy ébredni, hogy beteg vagyok, bár semmi sem jelzi, hiszen nem érzem rosszul magam, hogy egy ekkora procedúrának kell kitennem magam és a családomat és utána arra felébredni, hogy nem vagyok már teljesen egész.
Nem tudom, hogy mi játszódhat le ilyenkor egy férfi fejében, hogy mennyire képes az ember kapaszkodni az életbe, mert fiatalon nagy szájjal kimondjuk; Ó hogyha én ilyen helyzetbe kerülök, akkor inkább hagyjuk az egészet, megadom magam, de én ebből nem kérek.
De biztos vagyok benne, hogyha oda jutunk és magunk mögé nézünk, látjuk a családunkat, gyermekeinket, negyven-egynéhány év munkáját nem tehetjük, hogy feladjuk, mert még van miért élni, van még mit megélni.

De tudom, hogy a családnak is milyen nehéz most, nem is olyan régen, rettegtem én is, hogy miként lesz Mamával, hogy mi lesz abból a daganatból? Persze nem összehasonlítható a két helyzet a miénk a maga módján szerencsésen alakult.
Közhellyel kell élnem, de csak az idő lehet, ami segíthet ebben a helyzetben, csak az idő és az akarat ami meggyógyíthat valakit na és persze kell egy kis szeretet is!