2.26.2011

Munka és út keresés Bristolban

Már három hete, hogy itt esz a fene, de még nem sikerült munkát találnom!
A várost gyakorlatilag ismerem, persze a perem területeken kívül, de egy fél milliós várost bejárni így is elég volt és szerintem már nem tévednék el!
McDonalds, KFC, Subway és még egy jó pár étterem ahol jártam és hagytam vagy próbáltam ott hagyni a CV-met, de nem jeleztek vissza még sehonnan. Jártam munkaközvetítőknél is, de miután átfutották az önéletrajzomat és konstatálták, hogy nem rendelkezem angliai munkatapasztalattal, így azt vissza is adták majd felírták a nevem és a telefonszámom egy listára, egy kockás füzetbe.
Szóval a nevem mostmár egy kockás füzetben van és csak arra vár, hogy sorra kerüljön.
Magyar fórumon is próbáltam èrdeklödni, segítséget kèrni, kaptam is kèt válasz levelet! Az elsö levél ìròja ajánlott egy ètterem láncot, ahol nagy számban alkalmaznak kelet európaikat csak éppen Bristolban egy éttermük sincs. A másik levelet egy 22 éves srác írta aki ugyancsak itt él már négy hónapja, de még mindig nem talált munkát és most készül hazamenni, de szívesen megosztja a tapasztalatait velünk!
Köszi! Nem pont ilyen segítségekre számítottam!
Nagyon kevés a meghírdetett állás is, az elmúlt három napban az egyik kezemen meg tudnám számolni, hogy mennyit találtam az interneten illetve a jobcenterben, persze a képesítés nélküliek közül!
Takarítói melók vannak talán a legnagyobb számban, de csak heti 10-15 órában! Elég kevés aaz óraszám és így a fizu is sem sok, de ha márciusban sem találok semmit, lehet bevállalok valami ilyesmit!
Itt már szinte tavaszodik, ébredezik a természet, a fák kezdenek zöldülni és a nap is ki-ki süt mostmár!
Hátha a tavasz meghozza a munkát is!
A lakótársunk hazament Skóciába a hétvégére, majd talán szerdán jön elő! Nem szeretné ha házibulit csinálnánk míg nincs itthon, mondtam neki, hogy ettől nemigen kell tartania!
Vettünk egy két literes gyömbér sört 78p-ért, ez lesz a buli kellékünk ma estére!
(Az is lehet, hogy még alkohol sincs benne, nem találok semmi alkohol értéket a cimkén)
A múlt vasárnapi vacsora nagyon jól sikerült, én is tíz pontot kaptam akár az előttem lévők, szóval holt verseny alakult ki. A díjak pedig, egy póker szettet és egy activity féleség, Kat vásárolta őket elöző nap!
Én lettem a nyertese a három font összdíjazású első bristoli pókerestének!
Nem akartam lemaradni az előttem már bizonyított chefektől, így egy háromfogásos, talán magyar menüvel álltam elő!
Előétel - Lecsós cukkini, baconbe csavart fetával 
(Csirke májjal akartam, de Kat nem eszik belsőségeket)
Főétel - Marhapörkölt, kapros túrós csuszával
Desszert - Madártej
Szerencsére az alkotó elemek nem voltak nagyon drágák, a bacon és a marhahús is viszonylag olcsó itt.
Viszont a túró, ami itt cottage cheese, hát az nem az igazi és semmilyen normális tésztát sem kaptam.Csuszában nem is reménykedtem de valami laska vagy nagykocka szerű sem volt a boltok polcain, így tagliatelle lett a csusza! A madártej viszont príma lett, a hab is jól sikerült.
Holnap megnézzük a tengerpartot amit Portisheadnek hívnak! Innen a neve a trip-hop koronázatlan királyainak! Jó kis túra lesz, oda-vissza vagy 25km!
Munkakeresés közben egy nap elvittem magammal a fényképezőt, hogy majd én is készítek képeket, de nagyrésze értelmezhetetlen lett, szóval inkább nem osztom meg őket!
Az ellentétes közlekedést nem tudom megszokni még gyalogosként sem! Mikor lelépek az úttestre folyamatosan rossz irányba tekintek, előbb utóbb elütnek, ha így folytatom!
A közlekedés elég kaotikus, nem túl egyszerű itt a volán mögött, nem balkáni a stílus, de mégis furcsa nekem!
Viszont minden fontos vagy nagyobb utcán vanak buszsávok, így ha dugó alakul ki, a buszok akkor is tudnak haladni.
Minden fordítva van itt, az ablakok kifele nyílnak (nem tudom, hogy takarítják őket kivülről), a villanykapcsolók fordítva működnek, szóval akkor off itt, ha nálunk on!
A fűrdőszobában nincs konnektor, de villany bojler és villany melegitő van illetve villanykapcsoló sincs, hanem csak egy zsinór amit meg kell rántani ha fényt szeretnénk! Elég érdekes éjszaka a levegőben kapkodni a zsinor után.
Kat folyamatosan tanít minket angolul, házi feladatokat ad majd leellenőrzi őket, meg persze beszéltet minket állandóan.
Nem rossz itt, nem érzem már rosszúl magam, csak egy munka jó lenne már, hogy ne csak vasárnap egyek rendes kaját és, hogy vehessek már valami új göncöt magamnak, vagy egy biciklit, hogy ne kelljen napi 10-20 kilométert gyalogolni, hogy megnyugodthassak egy kicsit és, hogy TE jöhess mihamarabb!
Ha minden rendben lesz, akkor húsvét környékén egy hetet együtt tölthetünk itt Bristolban!
Bizakodom, hogy addigra minden rendben lesz!

2.19.2011

Két hete

Elszaladt velem két hét itt a ködös albionban! Magát a várost kezdem megszokni, már jól ismerem a belvárost illetve a sulihoz vezető utat, ami jó hosszú gyalog, több mint egy óra! Egy alternatív negyeden vezet át az utam, ami tele van kocsmákkal és vendéglőkkel, hanglemez boltokkal ez a Gloucester Road. Folyamatosan kaja szag terjeng, szinte jól lakok mire haza érek.
Bristol igazi multikulti, minden tipusú ember fellelhető itt, afrikaik, ázsiaiak, vannak lengyelek szép számban és van egy kicsi magyar közösség is.
A busz közlekedés mocskos drága, még angol viszonylatban is! 4 fontomba került oda-vissza egy út egy ügynökséghez, de annyira messze lett volna gyalog, hogy muszáj volt buszozni.
Itt egy magyar srác volt az ügyintéző, de most semmivel nem tudott szolgálni, talán a jövő héten!
Más munkaközvettőnél is jártunk, de mivel nincs gyakoraltom itt Angliában így ők nem tudnak segíteni!
Így marad a közvetlen megkeresés - bár vacancy tábla egy vendéglő ablakában sem lóg - illetve a Job Center és az intenetes apróhirdetések böngészése.
Elküldtem egy pár helyre az önéletrajzom, mint konyhai kisegítő, szállodai takarító, vonat takarító stb.
Talán javul már a helyzet a munkaerő piacon. Viszont van már angol bankszámlánk de az NI-t (adó és tb) azt munka nélkül nem lehet intézni, bárki is bármit mond!
Tegnap kocsmáztunk!
Mikor végeztem a suliban Forest hívott, hogy nem bírt Kattel, péntek este lévén el kell menni valahova iszogatni! Nem repestem az örömtől, mivel erre nincs pénzem igazán!
The Canteen nevezetű alter kocsmában vártak már rám, persze üres poharakkal :)
Két sör és egy pohár vörösbor 10,5 font, 5-6 napi kajám, de legalább a sör jó volt, igazi angol sör, ale!
Forest hozta  következő kört, viszont ő sör helyett mosogató levet kapott, nem is bírtam meginni annyira rossz volt, persze ő megitta még az enyémet is!
Éjfélre hazértünk a szakadó esőben és ők még megnézték a Bridget Jones Naplóját!!!!!!!!!
Eredeti nyelven felirat nélkül, igen tartalmas szórakozás lehetett Forestnek :)
Vasárnap én főzök! Minden vasárnap más főz és más takarítja ki a lakást!
Első hétvégén Kat főzött, igazi angol-skót tradicionális vasárnapi vacsorát!
Roast Beef - Marhasült véresen, yorkshire pudding, burgonya sült, zöldségek és valami barna öntet a húsra.
Igazán finom volt különösen a yorkshire pudding ízlett!
Forest ragulevest, rakott brokkolit és rakott palacsintát csinált, Katnek nagyon ízlett minden!
Felkell kötnöm a gatyát, hogy én is valami finomat produkáljak!

2.14.2011

Homesick

Gyötör a honvágy!
Egy hét alatt kijött rajtam, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz!

Még otthon, néztem a valóságshow lakókat és nem értettem, mit picsognak állandóan, hogy hiányzik nekik a szerelmük, a családjuk, a barátaik. Nem bírják ki a saját maguk által választott luxus börtönben azt pár hetet, hónapot?
Én sem nyavajoghatok, saját magam választottam a börtönömet, amit úgy hivnak felelősség!
Nem mondhatom, hogy feladom, elég volt, nem hívhatom ki Forestet párbajra, reménykedve, hogy talán én leszek a gyengébb és kiszavaznak!
Nem kulloghatok haza lehajtott fejjel, hogy - hát én megpróbáltam, de minden ellenem volt - mert egy sokkal rosszabb börtön vár rám otthon, a kilátástalanság!
Csak még a rossz dolgok is hiányoznak itt, nemhogy azok amiket szeretek!
Átértékelődik bennem kis hazám minden gyengesége, még az olykor megvetett kollegák, ismerősök is rettentően hiányoznak!
Hiányzik az állandóság, a megszokottság, a piszkos utcák, a gyakran késő buszok, az a Tócóskerti lakás amiben élt még valami nyugalom, a Kisöcsém, Anyu, egy boldog család reménye!
Hiányzik a gyerekkorom, Péterszeg, a nyarak, a disznóvágások emlékei, Mama, Papa!
Hiányzik az első kis ócska albérletünk, a második hideg szobái, de mégis meleg estéi, az első autónk, a közös ágyunk, Luna és TE!
TE hiányzol a leginkább!


Azt mondta a skót lakótársam, hogy ő már élt sok országban és mindig nagyon nehéz az első hónap, sírva hívta az édesanyját, hogy haza akar menni, de majd később könnyebb lesz!
Így hát várom a későbbet, várom, hogy könnyebb legyen, bár az nem lesz elég, hogy csak várom, magamnak kell ezt valahogy könnyebbé tennem!

Sorry, I don't speak Engish well!

A kommunikációm alapja a fenti mondat, általában ezzel nyitom a mondandómat. Lehet csak magam megnyugtatására, hogy ne nézzenek egyből hülyének! Persze úgy is annak fognak, de ne azonnal!
Beíratkoztunk könyvtárba, nyelviskolát kerestünk, tájékozódtunk egyenlőre még ilyen helyzetekben próbálgatom a nyelvtudásom.
Nem találtunk ingyenes nyelviskolát, Londonban lenne, de itt nincs sajnos! Találtunk viszont egy családias, magyarok által üzemeltett nyelvsulit, nagyon olcsón!
Forestnek komoly szüksége van rá, de nekem is jó, márcsak az emberek miatt is.
Az igazgató és neje nagyon kedves volt hozzánk, elláttak mindenféle jó tanáccsal!
Kaptunk ügynökségek és melóhelyek elérhetőségeit, magyar kapcsolatokat.
Szerintük most nehéz időket él anglia és nehéz munkát találni, de kérdezem, otthon olyan könnyű?
Próbáljuk használni a kapcsolatokat, igyekszünk valami munkát találni!
Bár ez inkább csak rám igaz, Forest nem siet, neki van tartalék, ő még csak vásárolgat, ő még amolyan túrista féle.
Gyorsan telnek a napok, szerencsére bőven van még tartalék a tárcámban, egyenlőre a zsír tartalékaimat élem fel!

2.12.2011

Első hétvége

Bevásárlás:

A közelben található hipermarketet (ASDA) szemeltük ki bevásárló egységként, már otthon tájékozódtunk az árakról, így tudtuk, hogy korrekt árakkal találkozunk.
Persze túlzásba nem vittük a vásárlást hisz a 3 fontos napi fejadagot tartani kell, mégis több mint 2 órát töltöttünk a boltban és így a Kat nem tudott minket városnézésre invitálni mert besőtétedett!

Akkor az árakról, a saját márkás termékek nagyon olcsók, így mi is azokat preferáljuk :

15db Tojás - 1,59Ł
2l Friss Tej - 0,9Ł
0,8kg Friss Kenyér - 1,2Ł
0,5kg Spagetti tészta - 0,2Ł
0,9kg Sertés-Marha darálthús - 6Ł
2l Ásványvíz - 0,17Ł

Rengeteg kész étel van 1Ł környékén, gyorsfagyasztva! Sok termék kifejezetten olcsó, az otthoni árakhoz képest, de alapvetően semmi sem drágább!

Városnézés:
  
Vasárnap elindultunk Kat vezetésével feltérképezni a belvárost! Nem amolyan andalgós városnézést kell elképzelni, hanem ilyen gyorstalpalós túrát! Ez ez Avon folyó, ez az Arnolfini galléria, ahol a wc elsőosztályú, ez itt egy világhírű ausztrál kocsma, ez egy mozi, ezen a helyen kapható anglia legjobb cidere, itt pedig egy színház! Aztán megérkeztünk a kedvenc boltjához a Mark&Spencerhez és ott el is töltött egy röpke órát vásárlással, mi meg folytattuk túránkat tovább mostmár magunknban.
Élhető város, szép épületekkel, kedves emberekkel, nem lenne rossz itt élni!

Elvisz a szél

Megérkeztünk, de nem volt egyszerű. Otthonról könnyebnek tünt!
Gépre felszáll, Luton leszáll, buszra felszáll, London átszáll, Bristol megérkez!
Végül is minden így történt, csak közben izgultam rendesen, mert a repülő késett, Lutonba a buszt lekéstük, fél óra múlva jött a másik, na akkor ezzel még elérjük a bristolit Londonban, de közben egy baleset az autópályán és máris lekéstük a bristoli buszt!
Illetve mégsem, mert különös oknál fogva az is késett több mint egy fél órát, így ott állt a Victorián mintha csak ránk várna!
Viszont miért nincs itt WiFi a reptéren? Otthon bezzeg ingyen WiFi a ferihegyen, itt meg semmi!
Aztán megláttam egy SIM kártya automatát! Meg is örültem, veszek egy SIM kártyát és haza telefonálok! Megvettem, kibontottam, SIM bele a telefonba, bekapcs és láss csodát egy árva penny sincs a sim-en! Minek árulnak egy üres sim kártyát a reptéren, 10 fontért?
Végül egy 1 fontos érme segítségével egy számítógép automatát vettem igénybe 5 perc erejéig, hogy haza szóljak, minden rendbe velünk!
Mikor megérkeztünk Bristolba természetesen esett és hideg volt, de az itteni kölykök polóban rohangáltak az éjszakában! Én meg téli kabát, téli sapka, kapucni a fejemen!
A lakás szép, a főbérlő kedves, én értem is őt, ő már néha kevésbé engem, de nincs semmi gond.
Viszont nincs mikró, nincs egy akkora edény amiben levest lehet főzni, nincs merő kanál és még sok dolog hiányzik a konyhából!
De van Internet és TV, sok angol csatornával amelyekhez még felirat is jár!
Nem rossz hely ez, csak szokni kell!